2013. március 16., szombat

2.Fejezet - A nyár első napja

Upsz. Mark kicsit ideges volt, látszott rajta. Nessy pedig zavarban volt, mert elszúrta a pillanatot.
- Ne haragudj. Sajnálom.- kértem bocsánatot amint ideért hozzánk.
- Jajj semmi baj.- húzott magához, jó szorosan megölelt, és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Biztos? Komolynak tűnt.- kérdeztem, mert tudtam, ez így nem jó.
- Persze. Dehogy komoly. Csak szórakozok.- felelte, Én pedig ledöbbentem a válaszán. Hogy Mark szórakozzon egy lánnyal? Ilyen nincs.
- De ez nem helyes! Ha nem akarsz Tőle semmit, akkor mond meg Neki. Ezt így nem lehet!- szidtam le, de láttam rajta hogy cseppet sem érdekelte.
- Jó, felfogtam. Mehetünk?- kérdezte türelmetlenül.
- Mehetünk.- feleltem. Nyújtotta a kezét, Én pedig megragadtam, összekulcsolva ujjaimat az övéivel.
Szép lassan sétáltunk, amikor szembe jött velem egy 17 éves körüli fiú, és nekem jött.
- Neharagudj.- kért bocsánatot, és azzal el is ment.
- Hát ez meg?- kérdeztem magamban.
Nagyon ismerős volt az arca, de nem láttam sokat belőle, mert napszemüvege eltakarta szemeit, és sapka volt a fején. Mark csak figyelt, de kissé dühös lehetett, amiért nem figyelt, és nekem jött.
- Alexa, ez a srác nem Justin Bieber volt?- kérdezte Nessy.
- Ugyan Nessy. Mit keresne pont itt, pont Justin Bieber?- feleltem kérdésére kérdéssel.
- Nem tudom, de nagyon hasonlított rá.- felelte, Én pedig csak megráztam a fejem.
- De Alexa, biztos hogy nem Ő volt?- értetlenkedett tovább barátnőm.
- Nessy, ha annyira érdekel menny utána, és kérdezd meg!- förmedtem Rá, de már bántam.
- Jó oké, értettem.- mondta sértődötten.
- Na Nessy neharagudj. Csak nagyon valószínűtlennek tartom, hogy Justin Bieber nekem jöjjön.- hárítottam, és bocsánatot kértem.
- Végülis, lehetetlen.- adta be derekát, és nevetve belémkarolt.
- Na ugye.- nevettem fel vele, és tovább sétáltunk.
Mikor hazaértünk, rendeltünk pizzát, mert nagyon nem volt kedvem semmit sem főzni. Mert amikor anyuék dolgoznak, Én szoktam főzni Mark-nak, és saját magamnak is. De most inkább pihentem. Leültünk a kanapéra, és kerestünk valami jó filmet. De mivel nem találtunk semmit, ezért inkább hagytuk.
- Unatkozom.- törtem meg a csendet, és rátámaszkodtam a kezemre.
- Én is.- helyeselt Nessy, és neki dőlt a vállamnak.
- Hát, Én annyira nem, mert jó nézni ahogy szenvedtek.- nevetett Mark, és oldalba lökött.
- Na várjál csak.!- mondtam, és egér utat adtam neki hogy meneküljön.
- Kapj el ha tudsz!- kiáltotta, és megindult a lépcső felé. Felszaladt, és hallottam ahogy becsapódik az ajtaja.
Gyorsan felrohantam, és berontottam a szobájába. De nem találtam. Ekkor egy kezet éreztem a hasamnál, átölelte a derekam, a másikkal pedig befogta a számat.
- Sosem nyerhetsz.- suttogta a fülembe, Én pedig ellazultam, mert tudtam hogy Mark az. El vezetett az ágyáig, és rálökött. A hátamon feküdtem. Feltolta a pólóm, száját a hasamra helyezte, és kifújta a levegőt.
Hangosan felnevettem, mert iszonyatosan csikis vagyok. Megragadtam a kezét,lerántottam mellém, és gyorsan ráültem a hasára. Elkezdtem böködni az oldalát, Ő pedig fogta a derekam. Hirtelen felült, én pedig összekulcsoltam a lábaimat a derekán. A hátamra döntött, és puszikat nyomot az arcomra minden hova. Na ez az ami nagyon idegesít. Gyorsan hátra löktem, ő volt alul. Vagyis lett volna, ha megint fel nem ül. Az arcunk olyan közel került egymáshoz, hogy össze ért az orrunk. Ekkor olyan  történt aminek nem szabadna. Ajkaink összeértek, a szemeim kitágultak. Mikor elváltunk egymástól, fürkésztem az arcát. Megrándult egy nevető ránc az arcán. Most én következtem. Ajkaim az övéihez nyomtam, miközben hátradőlt. Nyelve behatolást követelt, amit minden gondolkodás nélkül engedtem. Ezzel a szimpla szájra puszi átváltott heves csókolózásba. Felhúzta a pólóm, és kibujtatott belőle. Egy hirtelen mozdulattal megfordult, így már Én voltam alul. Megmarkoltam a pólóját, és egy mozdulattal levettem róla. Kicsit felemelt, hogy elérje a melltartóm kapcsát. Kikapcsolta, és levette rólam. Mikor meglátta a nőiességem, szemei kitágultak. Az övéhez nyúltam, kicsatoltam, és lehúztam a nadrágját, vagyis húztam volna ha ment volna. Amíg Ő a nadrágját vette le, Én is kibújtam az enyémből.Ő is megszabadult a nadrágjától, és a boxerétől is egyszerre. Én is levettem az alsó neműm, és elfeküdtem az ágyon. Hagytam hogy megtörténjen.
Meg is történt.
Nem hiszem el. Kimásztam az ágyából és felöltöztem. Kirontottam az ajtón, leügettem a lépcsőn, kitártam az ajtónkat és kifutottam az utcára. Csak futottam és futottam. És megtörtént a baj.

2013. március 10., vasárnap

1. Fejezet - Hurrá, nyári szünet!

Reggel hatalmas csörömpölésre ébredtem. Kinyitottam a szemem, ránéztem az íróasztalomon heverő órámra ami 5:37-et mutatott. Na ennyit a 7-ig alvásról. Mivel nem tudtam vissza aludni, kimásztam az ágyból, és bementem a fürdőmbe. Megmostam a fogamat, megfésülködtem, és copfba fogtam a hajam. Kimentem, és megálltam a szekrényem előtt. Ma van az utolsó nap a suliban, ezért szeretnék csinos, de egyben laza is lenni. Végül csak megfogtam egy rózsaszín csőfarmert, egy laza toppot, a farmer dzsekim, és a kedvenc topánkámat, és felöltöztem. Kiegészítőnek megkerestem a kistáskám. Gondoltam megnézem mi lehetett ez a nagy csörömpölés, lementem a földszintre. Sejthettem volna. A bátyám Mark állt a hűtőszekrény előtt és valamit evett. Lassan a háta mögé osontam és ráugrottam a hátára.
- ÁÁÁÁÁ- üvöltötte el magát, és eldobta amit a kezében tartott.
- Nyugi, csak Én vagyok.- suttogtam, és leszálltam Róla.
- Te nem vagy normális, komolyan mondom.- szidott le, kissé elcsuklott hangon.
- Jólvan, bocsánat.- hüppögtem, és szomorú fejet vágtam.
- Nincs semmi baj. Gyere ide.- húzott magához és szorosan megölelt. Hát igen. Nagyon szeretjük egymást.
- Amúgy hogy kerülsz ide?- törtem meg a csendet.
- Éhes voltam, és gondoltam bekapok valamit.- magyarázkodott. - És Te?
- Felébredtem, ugyanis valaki elkezdett csörömpölni.- mondtam, a "valaki" szót kicsit hangsúlyozva.
- Fogalmam sincs ki lehetett.- nevette el magát, és leült a konyhapulthoz.
- Anyuék már elmentek?- kérdeztem, miközben elővettem a hűtőből egy dobozos kólát.
- Igen már rég.- felelte Mark, egy banánt (?) rágcsálva. Mindig sokat eszik, de sovány marad. Nemtudom hogyan csinálja. És az, hogy anyuék már elmentek, azt jelentette, hogy egész nyáron nem látom Őket. Fontos üzletemberek, a munkájuknak élnek. Hónaponta talán egy hetet vannak itthon, abból is csak 2 napot pihennek, a maradék 5-öt a munkájukkal töltik. Mi pedig elmegyünk valahová, amikor éppen nem a suliban kell görnyednünk.
- Kérsz Teis?- kínáltam meg Mark-ot is, de válaszként csak megrázta a fejét. Bebattyogtam a nappaliba a kólámmal, és leültem a kanapéra. Benyomtam a TV-t, rátettem a VIVA-ra, ahol éppen Justin Bieber dala ment. Nem nagyon rajongok a srácért, de azért elhallgatom. Hirtelen megcsörrent a telefonom, és kijelezte Nessy számát. Felvettem.
- Sziiia.- köszönt kicsit vinnyogó hangon.
- Szióka.- köszöntem vissza.
- Átmehetek hozzátok?- kérdezte, és éreztem hogy indluásra készen áll.
- Persze, gyere.- mondtam, és elmosolyodtam.
- Okés, mindjárt ott vagyok. Szia.- ezzel ki is nyomott.
Gyorsan kirohantam a konyhába, szólni Mark-nak hogy Nessy jön. Elővettem a barátnőmnek is egy kólát, és kerestem egy chips-et is. Amint visszaültem volna a kanapéra, csengettek. Odarohantam az ajtóhoz, és olyan lendülettel nyitottam ki, hogy majdnem kiesett a helyéről. Beengedtem Nessy-t,  és a kezébe nyomtam a kóláját. Ő is nagyon csinosan volt felöltözve, bár Ő inkább rockos, mint laza.
- Szia Nessy.- köszönt Mark teli szájjal. Hogy bír ennyit enni?
- Szia Mark. Végre utolsó tanítási nap. Éljen!- ugrándozott örömében Nessy.
- Igen. De indulhatnánk is.- mondtam, és karon ragadtam Nessy-t.
Kirángattam az utcára, és elindultam a suli felé. Az egész utat végig hülyültük. Nekem már minden bajom volt a röhögéstől, majdnem elütött egy biciklis, úgyhogy kemény vagyok.
Mikor megérkeztünk, belöktem az épület ajtaját. A szokásos dolgok mentem ma is. A srácok papír repülővel dobálták egymást, vagy kajával. A lányok magazinokat nézegettek, közben fel fel sikítottak mikor egy szelet szalámi eltalálta Őket. Hát, ilyen Nálunk az utolsó nap. Az órák viszonylag gyorsan elmentek, vagy filmet néztünk, vagy kimehettünk az udvarra. Ebédszünetben vettem két hamburgert, Nessyvel azt ettük meg. Minden oké volt. Éppen indultunk volna hazafelé, amikor megláttam Mark-ot Rebeca-val, amint csókolóznak. Gyorsan félre rántottam Nessy-t, nehogy észrevegyenek. De már késő volt. Nessy odaordibált Mark-nak, aki elengedte a lányt és felénk jött. Upsz.